Május 18-án líceumunkban felvételi vizsgák zajlottak. A felvételi eredményekről május 22-én kapnak e-mailt azok a diákok, akik megmérettették magukat! Köszönjük, hogy a Munkácsi Szent István Líceumnak […]
Köszönjük szépen, hogy részese lehettünk a Munkácsi Magyar Egylet újraindulásának, melyet líceumunk tanára, Popovics Béla művelődéstörténeti előadása nyitott meg.
A Daykásokkal fociztunk. Az Ungvári 10. számú Dayka Gábor Líceum meghívására barátságos futballmérkőzést játszottak líceumunk tanulói. Köszönjük szépen Kulin Judit igazgatónőnek és Kuhta Gergő tanár úrnak […]
Április 24-25.között líceumunk 9. osztályos diákjai részt vettek a Hungarikum vetélkedőn Lakiteleken. Bár dobogósak nem lettek, méltóképpen képviselték líceumunkat.
A Munkácsi Szent István Líceum NYÍLT NAPOT tartott április 12-én az érdeklődő szülők és diákok számára, akik részt vehettek a tanórákon és megismerhették az intézményt testközelből.
Líceumunkban kémia hét volt levezetve Ruszin Adrienn tanárnő vezetésével. A hét folyamán könyvkiállításra, faliújságok készítésére, prezentációk készítésére és bemutatására került sor. Érdekes kísérleteknek lehettünk tanúi, amit […]
A munkácsi egyházközség felkérésére a tegnap esti keresztutat líceumos diákjaink tartották. Egy szép, tartalmas keresztúton vehettek részt a jelenlévők. Köszönjük a megkeresést!