Eddig bírtuk a gólyák szüntelen kelepelését, felavattuk az utolsó pelyheskét is! Köszönjük a 11. osztálynak a jókedvű, hangulatos feladatokat és minden résztvevőnek, aki jelenlétével megtisztelte a […]
„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28) Líceumunk pedagógusai számára tartott lelki napot Majnek Antal püspök atya és […]
A magyar ifjúság védőszentjére, kollégiumunk névadójára, Szent Imre hercegre emlékeztünk. Köszönjük Megyesi László állandó diakónus szolgálatát! Szent Imre herceg, Isten hű szolgája, Könyörögj érettünk!
Líceumunk számára nagyon fontos környezetünk tisztasága és a természetvédelem. Ennek első lépése, hogy tisztán tartjuk saját környezetünket! Diákjaink ezt felismerve, a kollégiumot és annak udvarát tették […]
Ha egészségvédelmi hét, akkor plakátkampány! Alkotás közben a tanulók kreativitása fejlődik, az örömteli, kísérletező, élményekben gazdag alkotótevékenység közbeni folyamat mind az egyén, mind pedig az osztályközösség […]
Egészségvédelmi hetünk következő állomásaként, ezúttal a lelki egészség került a középpontba. Diákjaink a Cenacolo-közösséggel ismerkedhettek meg közelebbről, egy olyan fiatalember tolmácsolásában, aki maga is a közösség […]