Barátság határok nélkül!
A gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
7. osztályosainak tanulmányi kirándulása Kárpátalján
2012. V. 4-7.

"Hont foglalni alkalmas a kard, s annak védelmezésében hasznos. Megtartani a hont azonban csak kaszával lehet. Kaszával, ekével, izzadságos, becsületes munkával. Hont veszejt, ki másra bízza a munkát."

Wass Albert Kard és kasza c. regényéből származó gondolatok munkáltak bennünk, amikor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Határtalanul! Program megvalósítására készültünk a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulóival. Ez év május 4-től 7-ig Kárpátalján jártunk. A tanulmányi kirándulás anyagi fedezetét a magyar állam biztosította. A készület hetei jellem- és szellemformáló feladatokkal, ismerkedéssel teltek. Hová megyünk, kikkel találkozunk a határon túl, Kárpátokon innen?

Mi, pedagógusok, ez idő alatt jobban figyeltünk egymásra, többet beszélgettünk, hogy majd a gyerekeket Jézus által létrehozott egységben élve tudjuk vezetni. Reméljük, hogy élményeink másokat is elgondolkodtatnak, hiszen megélt, kinccsé nemesedett tapasztalatokat szereztünk a tanulmányi kirándulás során mindnyájan, felnőttek és diákok egyaránt.

Máté evangéliumában olvashatjuk ezt a mondatot: "A szív bőségéből szól a száj" (Mt 12,34). A schengeni határt magunk mögött hagytuk, a tér és idő kitágult, szívünk, lelkünk töltekezni kezdett, hogy majdan szólhasson a száj.

Nemzeti múltunk helyszíneinek és eseményeinek megismerésén túl sok mindent tanultunk emberségből, igaz krisztuskövetésből is. A 35 diák és 4 pedagógus már a felkészülés alatt négy családot alkotott. A hosszú út során lehetőség nyílt egymást mélyebben megismerni és megérteni. Minden reggel a napi evangélium elolvasása és megbeszélése után dobtunk a Fokoláre-mozgalomból ismert "szeretet-dobókockával". Megtapasztaltuk, hogy nem is olyan könnyű Jézust szeretni a másikban, különösen, ha az a másik nem is szimpatikus nekem, vagy túl sokat beszél, nem azt szeretné csinálni, amihez épp nekem is kedvem van. Elsőként szeretni az idegenvezető bácsit, amikor mesél a hazáért, a magyarságért életüket adó őseinkről? Krisztusi módon igyekeztünk szeretni egymást: "Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért"- tanítja nekünk Jézus (Jn 15,13). Nem egyszerű ezt megérteni, életté váltani, hogy a saját akaratomról mondjak le a másik szeretete miatt, pláne 13 évesen. Lassan ugyan, de formálódgattunk. Mindannyiunk számára fordulópont volt a vasárnapi szentmise Munkácson, amit Majnek Antal püspök atya celebrált. Határokon át ívelt az Eukarisztia közös ünneplése, mert megtapasztalhattuk a nemzeti és keresztény egységet is. A mise után találkoztunk a cserkészekkel, velük néztük meg a város nevezetességeit, és a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumot.

Diákjaink között is vannak cserkészek, így ez a találkozás is megerősítő volt elköteleződésükben.

Nehéz szavakba önteni a Vereckei-hágónál átélteket. Szemléltük Isten csodálatos teremtett világát, ugyanakkor átéreztük, hogy az emberi gyarlóság, hatalomvágy hogyan rombol, szakít el minket egymástól. Bízunk benne, hogy ezek a gyermekek, akikkel mindezt megtapasztaltuk, egy igazságosabb, Krisztusban testvériesebb világot fognak majd építeni, és nem feledkeznek meg a politikai határainkon túl élő nemzettestvéreinkről sem. Hiszen felejthetetlen volt a nagydobronyi árvaház lakóival való focimeccs és közös játék is. És mélyen belénk égett a szolyvai emlékparkban tett látogatás, ahol a felügyelő idős bácsi elmesélte, hogy édesapja is az internálótáborban vesztette életét. A történelmi tanulmányokból ismert események ilyen testközelben ritkán tapasztalhatóak, ezért még inkább megrendítőek voltak számunkra.

A 2002-es népszámlálás szerint Kárpátalján kb. 151 000 fő magyar (a régió lakosságának kb. 12,09 %-a) él.

"Kétféle ember van ezen a világon, /…/ egyik karddal farag világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard ledöntheti, s újjá faraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke farag." (Wass Albert)

Hálát adunk Istennek ezért az útért, és kérjük kegyelmeit, hogy a látottak, hallottak mindannyiunk számára segítsenek minket jobb, krisztusibb emberré válni.

 


Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
7. osztályos tanulói, pedagógusai

 


kfma